Mindenkinek más a hobbija. Van aki sokat olvas, van aki inkább táncol. Sokan szeretik a színházat, mozit, és vannak akik rúgják a bőrt, ússzák a kilométereket, lovagolnak íjászkodnak... Az én hobbim a természet, és a fotózás. Éppen ezért szeretek túrázni, és közben megfigyelni mindent, amit csak lehet. Haza pedig nem hozok mást, mint fotókat és élményeket. Ezeket szeretném megosztani veletek.
Igen, a Velencei-hegység már párszor terítéken volt, de ha egyszer olyan jó hely, és olyan közel van... :)És különben is, van ott pár geoláda, amit még nem fedeztünk fel (elégszer). Ismét arra felé vitt utunk és ha kiváncsi vagy a részletekre, katt tovább.
Időpont: Október 28, csütörtök
Találkozó 13.20-kor Debrecen, Nagyállomáson (a vonat Hortobágy községbe 13.26-kor fog indulni) Diákoknak a menettérti jegy 1000Ft körül van.
Újabb rekord! A mai napon már nyolcan vágtunk neki az ismeretlennek, hogy felfedezzük a Hortobágyi pusztaság rejtelmeit. Néhányan talán úgy gondolják, hogy a pusztaság nagyjából a semmi szinonímája. Nos ők bizony tévednek. A pusztaság egy oly hatalmas valami, nevezzük talán élménynek, amit az ember elsőre fel sem tud fogni. Talán ezért lehet úgy érezni, hogy semmi. 
Viszont ha többször ránézünk erre a semmire, szépen lassan meglátjuk mind azt a rengeteg szépséget, ami a pusztaságot alkotja. Már az is szenzációs, hogy a "semmi" közepén van egy település, pár házzal, ám ha egy külföldit megkérnek, hogy mondjon valamit Hazánkról, egyből ez a település jut az eszébe. Mi is ezen a településen, Hortobágyon kezdtük meg mai napunkat. Mivel a vonatok ritkán járnak, korán érkeztünk és egy kis "városnézéssel" ütöttük el az időt. Megnéztük a kihagyhatatlan kirakodó vásárt, a Kilenclyukú-hidat, és a madárkórházat is. Hamar feltűnt, pláne a hölgyeknek, hogy kis pókok ezrei repkednek mindenfelé. Végre megtapasztaltuk, milyen is az a híres ökörnyál. Szerintem különösen akkor szép, amikor a fűszálakra ragadt pókfonalakon megcsillan a napfény. Józsi kiadós előadás keretében mutatta be nekünk a környéket, és az élővilág főbb látványosságait, majd befejezve az ember műveinek csodálását, Máta felé vettük az irányt. Fel-felpillantva az égre, mindannyiszor rácsodálkozhattunk az apró pókfonatok ezreire, amint léggömb nélküli madzagként díszítik a ragyogó kék eget. Sajnos a fényképezőgép számára ezek a fonatok szinte láthatatlanok, így nem sikerült lefotózni őket. Kiérve a pusztába, a hatalmas "semmi" és annak minden kincse fogadott bennünket. 
Lovak nyerítése, vizibivalyok fújtatása, szürkemarhák bőgése törte meg a csendet, majd az ég felől érkező lilikek és ludak zaja töltötte be a levegőt. Darvakat vártunk. És vártunk. Majd tovább vártunk. A nap lassan lenyugvóra készült, vörösre festve a horizontot (PANORÁMA, MÉG EGY), amikor a ludak gágogását másféle hang váltotta fel. Kisebb csapat daru húzott el a fejünk felett. Az előkészített teleszkóp gyorsan célra állt, így mindenkinek lehetősége volt megcsodálni eme fennséges madarakat. Akinek nem volt elég a néhány pillanatnyi idő, távcsővel kísérhette a madarak útját. Idő közben Józsi tovább mesélt és mesélt és mesélt. Mi pedig hallgattuk, mert Józsi érdekes dolgokat mondott. A nap eltünt a látóhatár mögött, de még adott annyi fényt, hogy készüljön pár csoportkép, majd indultunk vissza Hortobágyra, a vonatállomásra. Időközben az idő is lehűlt és a forró tea is elfogyott. Így örültünk, hogy a meleg vonaton zötykölődhetünk haza, telis-tele új élményekkel.
Jaj, hát nehogy elfelejtsem! Van ám itt mégvalami, amiért fontos számomra ez a nap. Még a nyáron ajánlott nekem Peti barátom egy oldalt, a Turatars.com-ot, ahol az ember túrázáshoz találhat magának társat. Gondoltam keresek magamnak valakit, akivel majd bejárhatom a vidéket. Találtam is, pontosabban megtaláltuk egymást. És végre, együtt túrázhattunk egyet! Milyen régóta terveztük már, és végre sikerült! :)
Képek:
Hát bizony... A mai túra Peti munkáját dícséri hiszen ő találta ki, hogy gyönyörködjünk egy kicsit a Dunakanyarban a Börzsönyi oldalból is. Hárman alkottuk ma a tömeget, Peti, öcsém Tomi, és jómagam. Kora reggel, a nap első sugaraival érkeztünk a Nyugati pályaudvarra, ahonnan vonatunk indult Nagymarosra. A vonat csurig volt túrázókkal, és egyéb csoportokkal is, akik nem lelték másban örömüket, mint a mobiltelefon-zenélésben és a hangoskodásban. Na bumm, jól indul ez a nap is. Szerencsére volt másik vagon, így nem zavartak sokáig. Megérkeztünk, leszáltunk, és elindultunk 12km-re tervezett túránkon. Petiék hamar rájöttek, hogy a 12 sok lesz, így olyan rövidre akarták zárni a túrát, amennyire csak lehet. Egyetlen célunk volt csupán, a Julianus kilátó, amit folyamatos felfelé emelkedő utunkon nagyon lassú tempóba, 1-2óra alatt el is értünk. Közben az igazi őszi erdő színei kényeztették retináinkat, és bár mind a hárman szemüveget hordunk, a látvány még félig meddig homályba veszve is gyönyörű volt. Mire felértünk a kilátóba, a nap is kisütött. Ez részben jó volt, mert adott egy kis meleget, de sajna megvilágította a túlparti párát is, így a panoráma nagyon homályos lett. De egy próbát megért! A forgalom igen nagy volt, rengetegen jöttek kirándulni, hiszen talán ez a hétvége volt az idei ősz utolsó napos hétvégéje. A kilátó mellett talátunk egy geoládát is. Sajnos vannak, akik akarva, akaratlanul elrontják ezt a remek játékot, és a relytekhely mellett fotóztatják magukat. 
Ez még nem baj, de ezeket a képeket, amin könnyűszerrel beazonosítható a relytekhely, feltöltik a netre, és innentől kezdve nem igényel nagy mágiát a kincs felkutatása. Szóval az ilyeneknek irgum-burgum, és a jeti kergesse meg őket legközelebb. Mert jeti igen is van, és tök cuki! :P A láda után már hazafelé vettük utunkat. közben nagyokat fotóztunk, és még egy videó is elkészült. Érthetetlen módon, az Őrmester által UTAKON generált nyomvonal a semmiben véget ért, azaz valóban úttalan utakon kellett megtalálnunk a helyes ösvényt. Ami nekem tetszett, de kezdem úgy érzni, ezzel egyedül vagyok a csapatomban. Még egy kilátót útba ejtettünk, a Gánti kilátóhelyet, ami prof. dr. Gánti Tibornak állít emléket. Az innen elénk táruló kilátás überelt minden eddigit. Azt hiszem bátran versenybe szállhat a világ legszebb látképei versenyen (PANORÁMA holnap). Még pár kilométer út várt ránk, jó néhány érdekességgel, amiket rendre le is fotóztunk, a képek között megtalájátok őket.
Utunk végén pont jött a vonat, felpattantunk rá, és hipp hopp a Nyugatiban voltunk. Innen irány a Móricz, mert megéheztünk, és jó hamburgert csak ott kapni. A GPS-t nézve 9.58km-es lett a túra. 3.36perc mozgási idő és 3.37perc ácsorgás mellett összesen 1.4km/h-s tempót diktáltunk. Azért ez nem teljesíthetetlen! Ebéd után elbúcsúztunk Petitől, majd hazafelé vettük utunkat. Ritka jó túra volt, sajnálom, hogy nem volt időm szólni jónéhány embernek. De ez most így alakult. Megyünk még vissza, hiszen jó pár ládát hagytunk ott, és jó néhány szépséget nem néztünk meg.
Most pedig a képek, és a videó:
Már a falu határában barátkoztunk a lovacskákkal, és egy fekete szamárral, amikor megcsörrent telefonom,és mondta apu, hogy jön ő is. Ám csak később futottunk össze, amikor a Teve-sziklánál jártunk. Na de mindent csak sorjában. A lovacskák után a kálváriát néztük meg. Ízlésesen faragott képeken mutatták be Krisztus útját egészen a temetéséig, majd a menetet három kereszt zárta. Érezhető volt, hogy a Pilisben nagy arányú a német ajkú lakosság, a kálvária köszöntő felirata is németül volt felvésve. A keresztek mellől szép kilátás nyílt a nap egyik célpontjára a Kis-kevélyre innen (PANORÁMA) messziről tényleg azt mondtuk rá, hogy kis. A kálvária után már a Teveszikla következett (PANORÁMA), egy kis barlanggal megspékelve. Megmásztunk,bemásztunk, kimásztunk, felmásztunk, lemásztunk, szóval minden létező sziklát és üreget jó alaposan megvizsgáltunk, és kigyönyörködtük benne magunkat. Idő közben apu is csatlakozott hozzánk Bertalannal a kutyánkkal,így teljes létszámúra duzzadt a csapat. A sziklákat éppen hogy elhagyva sikítást hallottunk, azt hittük valaki a mélybe zuhant, ezért visszasiettünk a helyszínre, ahol kiderült, csupán egy kutya került túl messze a gazdájától, ez okozta a riadalmat. Következő célpontunk az Egri csillagok forgatási helyszíne volt. (PANORÁMA) Arról azonban nem volt szó, hogy a török seregek létszámát messze túlhaladó turista-áradat vár bennünket. Nem is időztünk ott sokat, épp csak annyit, hogy megegyük Hajniék csokis-chilis kekszét (nyami nyami finom volt) és már indultunk is tovább. 
A helyi geoládát sem kerestük meg, úgy is azt írták róla, hogy eltűnt. Következett a függő híd, illetve előtte egy hajtű kanyar, ami rendesen feladta a leckét az őrmesternek, és csak pár perces keresgélés után találtunk rá a helyes ösvényre. A híd jó állapotban volt, bár ez csapatunk ijedősebb tagjait nem vigasztalta, amikor merő véletlenségből himbálózni kezdett az acél szerkezet. Talán lefutottak volna róla, ha a másik vége piszok módon, csípőig érő kapuval el nem lett volna torlaszolva. És ez még nem minden...le is lakatolta valaki. Végül is mindegy, mert utunk nem vezetett át a hídon. Mentünk tovább a magunk útján, ami "Belépni tilos, baleset veszély" táblákkal volt díszítve. Nem értem miért, nemvolt ott semmi veszélyes. Némileg emelkedősebb lett az út és eddig mosolygós, folyton csicsergő túratársaim komorabbá váltak, hangjuk is elmaradozott. A nedves-sáros emelkedőn csúszkálva értünk el a Mackó-barlanghoz, ahol megpihentünk. Némi fotózás, evés, kutyaetetés után indultunk volna tovább ám a barátaim gaz lázadókká váltak, hogy ők márpedig egy nyugisabb úton akarnak menni,mert a gigantikus sziklák, sárlavinák, és a magas légköri alacsony oxigénszint nem tesz jót nekik. Így hát megkerültük a Kis-kevélyt, és már épp lemondtam volna a csúcs meghódításáról, amikor még is sikerült rávenni őket (PANORÁMA). Itt is pihentünk egyet, sütkéreztünk a nap fényében, majd folytattuk utunkat a Nagy-Kevély felé. Ez már kényszer helyzet volt, hiszen vagy egy kis emelkedő, vagy meg kell kerülni az egész hegyet. Bölcs dönts volt a gerincen menni, a kilátás pazar volt. Már épp egy újabb lázadást éreztem a levegőben, amikor az út szerencsére végérvényesen lejteni kezdett, majd rövidesen visszaértünk Pilisborosjenőre. Hirtelen arra eszméltünk, hogy vége a túrának. A település utcácskáin még vagy egy kilométert bolyongtunk,mire a buszmegállóra találtunk, majd felszálltunk a buszra (apu kocsival indult haza) és irány Budapest. Kis pihenés után már kérdezgettek, mikor, merre lesz a következő túra. Ezek szerint nem lehetett olyan szörnyű. :) De várom a véleményeket Kommentbe!
Időpont: Okt. 2
Végre! Nem egyedül, nem is ketten, hanem öten vágtunk neki a túrának. Igaz, nem minden pont úgy sikerült, ahogy terveztem. Kezdve azzal, hogy a Volan megváltoztatta a menetrendjét, így a buszra 10 perc helyett 1 órát kellett várnunk. Érkezéskor kitöltöttük a papírokat, majd nekivágtunk a kilométereknek. Peti nagyjából 100m után finoman puhatolni kezdte, hogy mikor lassítunk már. Pechjére, épp hogy csak bemelegítettünk, így csak gyorsítottunk. Az első állomásnál pálinka várta az érkezőket, ami jótékonyan hatott az 1km-es bemelegítéstől elcsigázott túrázókra. A következő megálló már a Zsidó-hegy (PANORÁMA) csúcsán volt. A csúcsra az út egy sziklákkal tagolt, meredek, keskeny ösvényen vezetett fel, így zerge-módban közlekedtünk. Fent megkaptuk második pecsétünket, majd irány a harmadik pont. A Cseplek-hegy (PANORÁMA) csúcsán két csinos lány osztott pecsétet, bár adhattak volna egyebet is (csokit persze, nem tudom mi mást kérhettem volna). Folytatva utam a szőlőtőkék mellett (PANORÁMA) szemem elé tárult a Csúcsos-hegy, ahol a múltkor majdnem feladtam az éjszakai túrát. Elhatároztam, most fájdalom nélkül fogom legyűrni a métereket. Idő közben ketten előre mentek, így maradtunk hárman. A hegy oldalában számos apró vetővirág bontogatta szirmait. Ez a védett (10000Ft) növény arról nevezetes, hogy csupán virága látszik ki a földből, a növény többi része a Föld alatt van. A csúcson pecsét várt, és már mehettünk is tovább. Ismét együtt volt a banda, gondoltuk levágjuk az utat. Egy ideig nem is volt semmi gond, de hirtelen akkora ezüstfás álta utunkat, hogy se előre, se hátra nem tudtunk menni. Laposkúszás-guggolás kombóval valahogy átverekedtük magunkat a dzsindzsán, és kb ott lyukadtunk ki, ahol elindultunk. Én nagyon élveztem, viszont a többieket láthatóan megtörték az események. Matyi elvesztette pálinkás üvegét, a nap további részében mást sem hallottunk csak azt, ahogy pálinkáját siratja. Egy idő után már nem volt vicces.... Peti megsértődött a dzsindzsás kitérő miatt, így 10km után feladta a versenyt, bár mire a buszon volt, már szánta bánta, de így járt. Andris és Attila lemaradtak, így most már egyedül folytattam utamat. Következett a Nadapi Szintezési Főalappont ahol csokit osztogattak, de nem volt időm sorbaállni, így üres kézzel álltam tovább. A Nyír-hegyi állomás felé a nadapi templom mellett vitt utam, így megcsodálhattam a templom mögötti szovjet katonai emlékművet is. Volt minden, ciril betű, sarló, kalapács, és vörös csillag is. 
A Nyír-hegy lankás emelkedője a gombák országa. Megannyi galóca, és mindenféle egyéb gomba éldegél az avarban, szemet gyönyörködtető színpompában. Számomra ez volt a túra legkedvesebb része. Következett az utolsó ellenőrző pont, a Pázmánd-forrás. Ide má szinte sík úton vitt utam, és a ponttól Pázmándig sem történt semmi izgalmas. Utánam Andris, Attila, és a pálinka-keresést feladó Matyi nagyjából egyszerre, kb 10 perccel később ért be. Megkaptuk kitűzőinket, és a jól megérdemelt gúlyáslevest. A túra végére a GPS szeirnt 20,8km-t tettem meg 4.55perc alatt. Nem baj, lesz ez még jobb is, de szigorúan nagyobb távon. 
Micsoda túra kérem! Az idén nyáron tartott nyelvvizsga felkészítő tanfolyamról szerveztem be három fő mindenre elszánt túrázni vágyót. Saját bevallásuk szerint túrát eddig csak a TV-ben láttak, így egy könnyed, 5 ládás geocachingot terveztem. Találkozónk a Jászai MAri téren volt, "reggel" 11órakor, innen gyalog mentünk a Margit-szigetre. Első célunk Szent Margit sírjánál volt, Hajni és én ezt már megtaláltuk egyszer, így Rolandék kapták meg a GPS-t, és nekik kellett felfedezni a kincset. A jó időnek köszönhetően sokan voltak a szigeten, elég sok futó is elsuhant szemünk elött. Az ismerkedés az Őrmesterrel (GPS) könnyen ment, egészen a cél közeléig jól haladtunk, ám ott kezdtek bonyolódni a dolgok, hiszen a műszer pontossága pár méterre tehető. Idő közben pár mókus is megjelent, gyűjtögetve a téli eleséget, hálás témát szolgáltatva fényképező gépeinknek. Rövid keresgélés után az első láda meglett, nagy örömöt okozva a láda-szüzeknek. Beírták magukat, majd jöhetett a kettes számú célpont. Ez is meglett, bár a lányok nem nagyon rajongtak érte, mert gonosz falevelek, láthatatlan pókhálók, és nyálkás csigák őrizték a helyet. A sziget kincsei elfogytak, így a Gellért-hegy felé fordultunk. Út közben kiszáradás ellen sört, hőguta ellen fagyit vett magához a csapat, mert első az egészség. És egészen a Batthiány térig gyalogoltunk. Itt kényelmes lábainkat búszra tettük, és az utazó közönséget arra köteleztük, hogy Roli idő közben vásárolt húsos (egyes hírek szerint csirke, más források azonban sertés húst sejtettek a tészta alatt) palacsintájának illatát szimatolják. Volt nyálcsorgatás ezerrel! A hegyi ládák közül elsőként a szobor körüli rejtést kerestük fel. Az eddigi legtutibb.... Ha nem csúszok meg, és nem a rejtekhelybe kapaszkodok meg, amiből kigurult a kincs, talán sose lelünk rá. Gratulálok a rejtőnek! Nagyon szép munka. Másodiknak, inmáron Roli nélkül, mert őt egy tiokzatos Ingrid nevű lány elrabolta tőlünk a víztározó feletti mikroládát kerestük meg, amit Andi talált meg. Sas szeme lehet, mert igen jó rejtés volt ez is. A logolás után tartottunk egy kis pihenőt, amikor is angolok kértek tőlünk információt. Nehéz szó a Citadella, elsőre nem is értettem angol kiejtésben, de összehoztuk. Ám azt hitték nem tudom miről van szó, így nekiállt egyikük magyarázni, hogy mi az a Citadella. Én valami belső hangtól vezérelve, ékes angolsággal közöltem vele, hogy tudom mi az a Citadella, csak azt nem tudom melyik út visz oda, de gondolom ha mindig felfele mennek, oda találnak. Mind ez olyan spontán buggyant ki belőlem, és különös mód helyes nyelvtannal, hogy bezsebelhettem Hajni (tanárnő) büszke pillantásait. Még egy kis heverészés a fűben, majd irány a Citadella. (nem tudtuk merrre, de megtaláltuk hamar) Fent nagy volta forgatag, árusok kínálgatták a portékájukat. Emberek fotózták a szép panorámát (PANORÁMA). Itt ütötte meg a fülemet a cinema kürtöskalács. Egy külföldi pár akart kalácsot venni, és az eladó néni készségesen sorolni is kezdte hogy milyenek vannak, de az a fránya fahéj (cinnamon) valahogy mindig mozira (cinema) sikeredett. Így hát új magyar étel, a mozis kürtöskalács. Megkerülve a hegyi erődött egy lentebb fekvő útra tévedtünk, ahol megtaláltuk az utolsó ládát, amiben egy travel bug is volt. Nekem ez volt az első, de remélem nem az utolsó! Elég meredek volt a hegyoldal, bokor aljában volt a rejtés, de a lányok annyira belejöttek, hogy sima talpú cipőkkel is felkapaszkodtak, csak hogy megcsodálhassák a rejtekhelyet is. Adminisztráltunk, majd elégedetten indultunk haza. Utunkat egy cselőpók szakította félbe, pózolt nekünk kicsit, majd tovább futott. Mi pedig elsétáltunk a Móricz Zsigmond körtérre, a jól megérdemelt hamburgerünkért. Ingrid végre elengedte Rolit, így ő is csatlakozott hozzánk a fejedelmi lakomához. Összességében ez egy remek nap volt. A túra jellemzője, hogy 3.06 perc menetidő, és csupán 3.04 perc állás lett a végeredmény, valamive több, mint 10km-en. Most jött a hír, hogy a lányok tervezik az Okt. 2-i teljesítménytúrát is.....micsoda túra lesz az is :P Már úgy várom!
A célba vett ládák:
Andi, Hajni, Roli! Nagyon jók voltatok. Gratulálok, teljesítettétek a túrát.
Képek:
az Árpád kilátót, ami kb fél óra laza séta. Így hát buszra fel, majd Fenyő gyöngyétől séta. Útközben próbálgattuk Peti új fényképezőgépét, és csodájára jártunk a megannyi gyönyörű gombának. Felfelé eszembe jutott, hogy biztos van erre geoláda is, így hát kikerestük a legközelebbit az adatbázisból (GCKil) és meg is találtuk. A kilátó szép, rendezett, de sajnos lakott. Azért készült pár szép fotó a kilátásról (PANORÁMA) és már indultunk is vissza. Az idő elszaladt, már csak az egyik barlangot volt időnk megnézni. Mivel a Pál-völgyit mindketten láttuk már, a Szemlő-hegyi mellett döntöttünk. Vissza a Kolosy térre, másik busszal fel a barlanghoz. Hipp-hopp indult a túra. Túravezetőnk egy fiatal hölgy volt, aki bár a bemutatkozással kezdte mondókáját, Petivel teljesen elmerültünk csillogó szemeiben, így nem sokra emlékszünk a prológusból. Ezúton is bocsánatot kérünk! :P A barlang igazán szép, és akadálymentesített. Többet nem mondok róla, tessék szépen elmenni és megnézni. Akár babakocsival is. A vezetés tökéletes. Rengeteg színes élmény és információ várt ránk, amit vezetőnk élvezetes előadása tett még élvezhetőbbé. Továbbra is csak annyit mondok, tessék szépen elmenni, megnézni. A kb 40 perces túra végén, visszakullogtunk a Kol
osy térre, és a helyi gyrososnál ebédeltünk. Finom! 10/10 pont a kiszolgálásra a kajára az árakra és a helyre is. Túra után jobb nem is kell. Hazaindulás előtt még megnéztük (szintén Peti ötlete volt) Gül Baba türbéjét, és itt is készült pár fotó. Többek között egy kancsal szöcskéről, és az országházról is. (PANORÁMA). Végeztünk a túránkkal, élményekkel gazdagodva tértünk hát haza. Most pedig készülhetek a holnapi 5 ládás geocaching-ra, így hát soraimat zárom....
A budapesti indulásig minden rendben is volt, ám Kőbánya-Kispesten bemondták hogy 20, majd később hogy 45 percet késik a vonatunk. Így hát Ceglédig másik vonattal mentünk. Mire Ceglédre értünk, az eredeti vonat 60perces késésben volt, majd összekapcsolva a következő vonattal, kb 65 perces késéssel meg is érkezett. A Kecskeméti állomáson próbáltunk útbaigazítást kérni, ám nem tudtuk megértetni magunkat az emberekkel, így az Őrmester (GPS-em) tanácsaira hagyatkozva találtunk el a rajthoz. És íme, itt van a kb +5km.
Mi voltunk az utolsó rajtolók, és így az utolsó beérkezők is, így a célban nekünk már nem jutott zsíros kenyér! :( Az útról nem sokat tudok írni, csak annyit, hogy nagyon siettünk, és az út nyíl egyenes volt. Annyira meghúztuk a tempót, hogy még egy geoládára is volt időnk. Az idő csodás volt, a táj még szebb. A kék égen úszó, sok száz fehér pamacs szépen illett a harsány zöld réthez. Néhány fotót muszáj voltam csinálni, bár sok időnk nem volt rá. Végül is pár vízhólyaggal gazdagodva 5óra alatt befejeztük a 6 órásra tervezett utat. Aztán a célban bő egy órát ültünk, buszunkra várva, és mivel hazafelé minden időben jött, hamar haza is értünk. ELFÁRADTAM! :)
A nedves, csúszós terep sokszor megtréfált bennünket, de ez nem szegte kedvünk. Az első igazi élmény a Rám-szikláról elénk táruló táj adta. Szavakba nehezen önthető, de a fotók is csak nehezen adják vissza, miben is volt részünk. Úgy terveztem, hogy három geoládát is megkeresünk, az első rejtés itt volt, sikeresen meg is találtuk. (Bandinak, és Andinak ez volt az első) Rám-szikla után irány a Rám szakadék. Csak hírét hallottuk eddig eme csodának, most testközelből is megtapasztalhattuk, milyen gyönyörű is, ez a Pilis mélyén fekvő csoda. Izgalmas, és lenyűgöző a patak vájta szakadék alján, néhol oldalán, farönkökön, köveken ugrándozva, korlátokon csimpaszkodva, létrákon csúszkálva végighaladni, majd fellélegezve kiérni a sziklák közül. Elfáradtunk, így hát megpihentünk. Ettünk, ittunk, majd megnéztük a közeli Kanitz György forrást és a Szentfa kápolnát. Innentől kezdve kezdődött az igazi túra. Következő állomásunk a Prédikálószék teteje, nagyjából 2km alatt emelkedtünk 500m-t, ami főleg Andi részéről, nem volt kis teljesítmény.
A látvány itt is kárpótolt bennünket, mind útközben a Duna túlpartján tomboló vihar képe, mind a csúcson látható Dunakanyar. Itt is láda várt minket, amit rövid keresés után megtaláltunk. Sajnos a logbook elázott, így nem tudtuk beírni magunkat. Végre elindultunk lefelé. A Hubertus-háznál még egyszer rápillantottunk a Dunakanyarra, majd átléptünk egy kapun, ami magányosan állt az erdő közepén, körötte még csak nyoma sem volt kerítésnek. Kiértünk egy szerpentines részre, de nem volt kedvünk végigmenni rajta, így levágtuk. Csak azt nem vettük figyelembe, hogy a lejtő hirtelen függőleges fallá alakul, és az addigi gatyafékes lejutás könnyen zuhanásba mehetett volna át, ha nem tudunk megkapaszkodni néhány kiálló gyökérben. Végül is megúsztuk, és kiértünk a Disznó hegyre. Itt is láda várt ránk, és meg is találtuk az elég nyilvánvaló rejtekhelyet, ám a láda épp szabadságát tölti valahol, így vele nem találkoztunk. Cserébe virító őszi kikericsek hadát csodálhattuk meg, mielött egy utolsó nekiiramodással le nem értünk Visegrádra. Kb fél órát vártunk a buszra, majd indultunk hazafelé. Út közben átmentünk a Megyeri hídon, amire igyekeztünk nagyon rácsodálkozni, majd Újpesten betértünk a Donpepébe, és egy (két) pizza mellett beszéltük meg a nap eseményeit. Aztán siettünk haza, hiszen vasárnap is túra várt ránk... :)
