Úttalan utakon: Darules- Máta

Időpont: Október 28, csütörtök

Találkozó 13.20-kor Debrecen, Nagyállomáson (a vonat Hortobágy községbe 13.26-kor fog indulni) Diákoknak a menettérti jegy 1000Ft körül van.

Újabb rekord! A mai napon már nyolcan vágtunk neki az ismeretlennek, hogy felfedezzük a Hortobágyi pusztaság rejtelmeit. Néhányan talán úgy gondolják, hogy a pusztaság nagyjából a semmi szinonímája. Nos ők bizony tévednek. A pusztaság egy oly hatalmas valami, nevezzük talán élménynek, amit az ember elsőre fel sem tud fogni. Talán ezért lehet úgy érezni, hogy semmi. Viszont ha többször ránézünk erre a semmire, szépen lassan meglátjuk mind azt a rengeteg szépséget, ami a pusztaságot alkotja. Már az is szenzációs, hogy a "semmi" közepén van egy település, pár házzal, ám ha egy külföldit megkérnek, hogy mondjon valamit Hazánkról, egyből ez a település jut az eszébe. Mi is ezen a településen, Hortobágyon kezdtük meg mai napunkat. Mivel a vonatok ritkán járnak, korán érkeztünk és egy kis "városnézéssel" ütöttük el az időt. Megnéztük a kihagyhatatlan kirakodó vásárt, a Kilenclyukú-hidat, és a madárkórházat is. Hamar feltűnt, pláne a hölgyeknek, hogy kis pókok ezrei repkednek mindenfelé. Végre megtapasztaltuk, milyen is az a híres ökörnyál. Szerintem különösen akkor szép, amikor a fűszálakra ragadt pókfonalakon megcsillan a napfény. Józsi kiadós előadás keretében mutatta be nekünk a környéket, és az élővilág főbb látványosságait, majd befejezve az ember műveinek csodálását, Máta felé vettük az irányt. Fel-felpillantva az égre, mindannyiszor rácsodálkozhattunk az apró pókfonatok ezreire, amint léggömb nélküli madzagként díszítik a ragyogó kék eget. Sajnos a fényképezőgép számára ezek a fonatok szinte láthatatlanok, így nem sikerült lefotózni őket. Kiérve a pusztába, a hatalmas "semmi" és annak minden kincse fogadott bennünket. Lovak nyerítése, vizibivalyok fújtatása, szürkemarhák bőgése törte meg a csendet, majd az ég felől érkező lilikek és ludak zaja töltötte be a levegőt. Darvakat vártunk. És vártunk. Majd tovább vártunk. A nap lassan lenyugvóra készült, vörösre festve a horizontot (PANORÁMA, MÉG EGY), amikor a ludak gágogását másféle hang váltotta fel. Kisebb csapat daru húzott el a fejünk felett. Az előkészített teleszkóp gyorsan célra állt, így mindenkinek lehetősége volt megcsodálni eme fennséges madarakat. Akinek nem volt elég a néhány pillanatnyi idő, távcsővel kísérhette a madarak útját. Idő közben Józsi tovább mesélt és mesélt és mesélt. Mi pedig hallgattuk, mert Józsi érdekes dolgokat mondott. A nap eltünt a látóhatár mögött, de még adott annyi fényt, hogy készüljön pár csoportkép, majd indultunk vissza Hortobágyra, a vonatállomásra. Időközben az idő is lehűlt és a forró tea is elfogyott. Így örültünk, hogy a meleg vonaton zötykölődhetünk haza, telis-tele új élményekkel.
Jaj, hát nehogy elfelejtsem! Van ám itt mégvalami, amiért fontos számomra ez a nap. Még a nyáron ajánlott nekem Peti barátom egy oldalt, a Turatars.com-ot, ahol az ember túrázáshoz találhat magának társat. Gondoltam keresek magamnak valakit, akivel majd bejárhatom a vidéket. Találtam is, pontosabban megtaláltuk egymást. És végre, együtt túrázhattunk egyet! Milyen régóta terveztük már, és végre sikerült! :)