Mátra túra, és egy meglepi

Nem is kereshettünk volna szebb időt a kiránduláshoz. Gyönyörű napsütés, lágy szellő, indőnként árnyékot vető felhőkkel. A nagy érdeklődésre való tekintettel ketten vágtunk neki elképesztő kalandjainknak. A móka már a pályaudvaron elkezdődött. Magyarok vagyunk, de a sorban állás alól ez elvileg nem ad felmentést. Vagy még is? Amint kinyílt a busz ajtaja, mint megvadult birkanyáj, egymást taposva próbáltak az emberek felszállni a buszra. Akik előre váltott menetjeggyel rendelkeztek, ELVILEG elsőbbséget élveztek. A gyakorlatban viszont akkora volt a tolongás, hogy még én is kaptam pár könyököt a vesémbe, holott minden irányban jól látható vagyok. A fedélzeten jött a második forduló. A jegyen fel volt tüntetve, ki hol ül, ám a székek nem voltak beszámozva. Ahány ember, annyi matek. :) Én igazán nem vagyok az idősek ellen, de most kénytelen vagyok azt mondani, idős bácsik, nénik (elsősorban nénik!)! Hol a jó modor? Hol az illem? És miért nem lehet kicsit rugalmasabban kezelni az életet? Főleg akkor, ha nem is maguknak van igazuk? Ez mind elszállt, amikor az első nyugdíjszelvény megjött? Irgum burgum!
Csipet morgolódás után a busz elindult, és nemsokára meg is érkeztünk Mátraházára. A túra innen indult. Amint már említettem, az idő kellemes volt. A GPS jól működött, kivételesen még értettem is hozzá, így egyből a jó irányba indultunk. Különös, arra számítottunk, meredekebb lesz az út, ehhez képest egyetlen kaptatót leszámítva, úgy értünk fel a Kékes csúcsára, hogy észre se vettük az emelkedést. A szúnyogokat leszámítva, igazi terápiás gyaloglás volt, hatalmas bükkök árnyékában, és nyiladékok melegében. Út közben még szamócázni is volt alkalmunk. A Kékesen zajlott ám az élet. Volt minden, ami piros-fehér-zöld, hiszen az Ország tetején, evidens, hogy dívik a magyarkodás. 500Ft-ért mehettünk volna feljebb is, egészen a TV torony csúcsáig, de elég párás volt az idő, nem láttunk volna semmivel se többet. Lefelé már megéreztük a lejtést, pattogott a fülünk, sajgott a lábunk, de a látvány kárpótolt minket mindenért. Az elmúlt idők viharai rányomták bélyegüket az erdőre, néhol még most is látni, hatalmas kidőlt fákat, amint gyökereiket mutogatják az arra járóknak. Mátraházára hipp-hopp visszaértünk, alig pár órát voltunk csak távol. Egy lángos azért belénk fért, de az íze nem volt túl jó, így leöblítettük egy hamburgerrel is. Utána néztünk buszt. Jött is hamar a pesti, de sokan voltak rajta, így eldöntöttük, megyünk a következővel, bárhova menjen is. Befészkeltük magunkat a megállóba, és vártunk a következő járatra...
Két busz jött egy időben, az egyik Galyatetőre ment, a másik Kecskemétre. Úgy láttuk igazságosnak, ha pénzfeldobással döntünk a buszok között. Hopp, elő egy kétszázast, ha Lánc-híd, akkor Galyatető, ha 200, akkor Kecskemét.
Bizony, ez 200 lett....Szóval elindultunk haza, apró kerülővel, Kecskemét felé. Alig 195perccel később már ott is voltunk, és 20 perc városnézés után, már a vonaton ülve élveztük, a több mint 300km-re sikeredett túránk végét. Aki nem jött, az ebből most kimaradt! :P

Most pedig képek, képek és képek:

Az útvonal:

És az útvonal a GPS-be (.gdb v3): KLIKK
Szint-grafikon:

Fotók: (Klikk a képre)

Most pedig a meglepi, ennyit költöttünk utazásra (mert MÁKunk volt):

A két Volán jegy 2 főre értendő, a MÁV jegy egy személyes.

Pázmándi TOPorgók éjszakája.

Még a múlthéten történt, hogy telt ház volt a Velencei-hegységben. Túrázók minden bokor mögött.Mint kiderült, teljesítménytúrázók aprították a kilométereket. Az egyik ellenőrző pontnál aztán belevittek a "rosszba", és ezen a hétvégén már én is rajthoz álltam. A Pázmándi Toporgók Éjszakája címet viselő, 28km-es túráról van szó. Pázmándról Sukoróig, és vissza. Na nem nyíl egyenesen! Az úgy túl egyszerű volna.
Kicsit hamar érkeztem, még betértem kólázni egy kocsmába. Sokan tettek így, jött is a sztorizás. Egy nő azzal vetített a haverjainak, hogy múltkor tolt a Mátrában egy túrát, aminek 3600m volt a szintkülönbsége. Nagyobb szemeket meresztettem rám, mint egy bagoly. Földrajzból dicséret. Hogy mind ezt hogyan számolta ki, fedje örök homály. 19.00 volt, megkondult a harang, lehetett nevezni, és indulni. Mi 10-en voltunk..illetve nem is. Sok puhány nyámnyila haverom, nem jött el. Volt itt mindenféle kifogás... nem fogom bírni, apu nem enged, hasmenésem van, férjem nem enged.... Szóval egyes egyedül vágtam neki, 36. rajtolóként. Olyan 5-7km-en keresztül vezettem is a mezőnyt, mentem mint valami betépett Audis, aztán a lábaim kezdték bemondani az unalmast. Idő közben 3 fősre hízott az eleje, másik két túrázó csatlakozott hozzám, jól elbeszélgettünk erről, arról. a 15. km környékén éreztem először, hogy görcsöl a vádlim, de kis nyújtással megoldottam a dolgot. Ám a 18. km táján a Csúcsos-hegy oldalában mindkét vádlim egyszerre begörcsölt, és kiálltam a boxutcába. Még szerencse, hogy volt a közelben egy ellenőrző pont, és 3 kedves, csinos leányzó őrködött ott vala. Meg is pihentem kicsit, Izmos szőrös vádlimat kivillantva nekik, erotikus mozdulatokkal mentolos gélt kenegetve rájuk. Lehengerlő produkcióm után megígértették velem, hogy legközelebb ugyanakkor, ugyanott találkozunk. Hát lányok, én igyekezni fogok. Ennél a pontnál maradtam le az élmezőnytől, kb. 5 perc hátrányom lett. vak sötétben, apró lámpám pislákoló fényénél jöttem le a hegyről, majd kanyarodtam rá az útra. Különös, de még sosem éreztem magam annyira nyugalomban, mint teljesen egyedül a semmi közepén. Fantasztikus élmény. A továbbiakban lappantyúk hangjától volt hangos az út, sose hallottam még ilyet. De láttam ám szentjános bogarat is, amire már évek óta nem volt példa. Lassan peregtek a kilométerek, de igyekeztem tartani az 5km/h-s tempót. Kedvenc részem a Zsidó-hegyi sziklás rész. itt kipróbálhattam, milyen a zerge élet, hiszen az "ösvény" derékig érő sziklákon vezetett. Itt igazán Bear Gryllsnek érezhettem magam. Végső megálló a Malom volt, és itt teljesen kimerültem. Sajgott mindkét lábam, a szúnyogok fonnyadtra szívtak, meleg volt, elfogyott a vizem... 1km volt még hátra, azt hittem sose lesz már vége. Végül még is csak sikerült beérnem a művelődési házba, ahol páran már ették a gulyást. Becsekkoltam, kaptam emléklapot, kitűzőt és végre büszke lehettem magamra. Utitársaim poénkodtak vele, hogy duplázzunk...seggbe rúgtam volna őket, de úgy éreztem, nincs mivel. Végül kaptam egy fuvart a Közvágó-hídig, ott meg leültem várni a 923-ast. Itt ismertem meg Zsuzsát, amolyan ad hoc jelleggel (ezt ő mondta), közvetlen, aranyos, beszélt minden féléről. Nem unatkoztam, az tuti. Végül hazaértem. Levettem a cípőmet, és megpillantottam a nap bónuszát, egy kb 2 dió nagyságú vízhólyagot a sarkamon. Nyami! Ma, a tömény 3-4 óra alvás után lekezeltem a sarkamat, de már izomlázam is van...mindenhol. Még kétszer nekivágok a 28km-nek, és olyan fenekem lesz, magam is meg fogom kívánni. Hát röviden ennyi. Végezetül még beszúrom az itinert, lejebb láthattok egy útvonalat, meg egy magasság grafikont.
ITINER magyarul útvonal leírás.