Kincskeresés, Törökugrató- Kopárok- Napfény hegy

Ismét egy üres hétvége, ismét egy túra. A tervezett táborozás helyett ma inkább Budaörs felé vettem az irányt. Ott lakik Peti, a Tábortűz szerkesztője. A héten már voltam náluk, és a kilátás lenyűgöző volt, így érthető, mire fel a hirtelen váltás. Gondoltuk, ha már a múltkori túrán nem találtunk ládákat, akkor most minden erőnkkel azon leszünk. Így is lett. Reggel kilenckor találkoztam vele, és párjával, Rékával (IGEN! Végre egy túra, amin hárman is voltunk!) a 240-es busz végállomásánál, majd a Török-ugrató felé vettük az irányt. Elég sokat kellett betonon menni, de a későbbi látványért megérte. Gyönyörűen kiépített parkerdő fogadott minket, kiépített tornapályával, és pihenőkkel. Mi pedig mindent ki is próbáltunk. Úgy ki vagyunk gyúrva, jobb ha senki sem köt belénk! Később a helyi tanösvényt (Naprózsa tanösvény) is érintettük, ahol szórakoztató természetismereti játékok, és színes ismertető füzetek/táblák vártak ránk. Különös, ugyanakkor nagyon helyes, hogy semmi rongálás, semmi szemét. Az élmény így teljes. A csúcson várt ránk első ládánk. Petiék ezt már megtalálták egyszer, így örömmel, halk kuncogással figyelték, ahogy szenvedek, és minden követ felforgatva keresem a kincset. Végül megkönyörültek rajtam, felfedték a rejtekhelyet. Adminisztráció után körbenéztünk a hegy tetejéről, belőttük az útirányt, és indultunk tovább. Következő állomásunk a Huszonnégy ökrös hegy, itt szintén láda várt ránk. Olvastuk, hogy adrenalin-dús helyre tették, de nem gondoltam volna, hogy sziklamászás lesz belőle. Na jó, igazából nem kellett olyan sokat mászni, csak egy kb. 2m mély párkányt kellett elérni. Ez a láda is meglett. Beírtuk magunkat, lefotóztuk a tájat, az élővilágot, és irány az egyik Kopár, ahol a Barbi baba nevű láda rejtezett. Majdnem sikerült egy rókát lencsevégre kapni, de ahogy az lenni szokott, mindig a legrosszabbkor szólal meg az ember mobilja. Így utólag is: Zoli! Te vagy az időzítések mestere! :D Az itteni láda nem igazán volt eldugva, mi se erőltettük meg magunkat. Viszont a kilátás innen volt a legszebb. És itt fotóztam a nap képét, egy gyönyörű lepkét is.(Talán fecskefarkú lepke..nem biztos)Ládázás, adminisztráció, pakolás, és irány a Kőhegy. Ahogy leértünk a műútra, betértünk egy cukrászdába tankolni. Meg kell mondjam, szeretem a fekete-erdő tortát. A Kőhegy hosszú lépcsői vendégmarasztalóak, ám nem leküzdhetetlenek. Lépcsőzés közben meg-megfordulva az elénk táruló táj számtalan részletével kápráztatja el, az arra járókat. A hegy tetején kápolna áll, és ha elég közel megyünk hozzá, német nyelvű ének is hallatszik belőle. Az itteni láda egy fenyő tövében a sziklaorom alatt rejtőzött, mind közül talán ez volt a leginkább eldugva. Előttünk alig egy órával valaki már megtalálta, de olyan jól visszarejtette, hogy le a kalappal előtte. Indulás előtt néhány fotót csináltunk magunkról, majd a Naphegy felé vitt utunk. Ha eddig nem lettünk koszosak, most kikerülhetetlenné vált. A láda elrejtője ugyan is egy üreg végébe tette a kincset, így kúszni kellett érte egy keveset, de megérte. Ezzel túránk véget ért. Egy padon hűsöltünk egy keveset indulás előtt, és éreztük, hogy teljes a mai napunk. Mint amikor az ember befut a célba, és tudja hogy vége de érzi, hogy ez jó. Még volt pár kilométer a buszmegállóig, de ez már eseménytelenül telt. A buszok hamar jöttek, így csak egy gyors búcsúra maradt idő, és hipp-hopp, mindenki otthon is volt.

Most pedig egy videó a Huszonnégy ökrös hegyi láda megtalálásáról:



És most képek: (Tudod, klikk rá, ha többet látnál!)