Repeta- Bugaci Betyártúra

HIVATALOS ITINER KLIKK

Vasárnap... szombati 20km után ma még 25+5 km. Így a két nap kb 50km-rel zárult. Nem is rossz. Ha a napok számát sikerül megfelezni, és a távot megduplázni, akkor indulhatok a Kinizsi 100-on. Na de ideje a lényegre térni. Ma a Bugaci betyártúra volt soron, Kecskemét- Orgovány közötti 25km-es szakaszon. A budapesti indulásig minden rendben is volt, ám Kőbánya-Kispesten bemondták hogy 20, majd később hogy 45 percet késik a vonatunk. Így hát Ceglédig másik vonattal mentünk. Mire Ceglédre értünk, az eredeti vonat 60perces késésben volt, majd összekapcsolva a következő vonattal, kb 65 perces késéssel meg is érkezett. A Kecskeméti állomáson próbáltunk útbaigazítást kérni, ám nem tudtuk megértetni magunkat az emberekkel, így az Őrmester (GPS-em) tanácsaira hagyatkozva találtunk el a rajthoz. És íme, itt van a kb +5km. Mi voltunk az utolsó rajtolók, és így az utolsó beérkezők is, így a célban nekünk már nem jutott zsíros kenyér! :( Az útról nem sokat tudok írni, csak annyit, hogy nagyon siettünk, és az út nyíl egyenes volt. Annyira meghúztuk a tempót, hogy még egy geoládára is volt időnk. Az idő csodás volt, a táj még szebb. A kék égen úszó, sok száz fehér pamacs szépen illett a harsány zöld réthez. Néhány fotót muszáj voltam csinálni, bár sok időnk nem volt rá. Végül is pár vízhólyaggal gazdagodva 5óra alatt befejeztük a 6 órásra tervezett utat. Aztán a célban bő egy órát ültünk, buszunkra várva, és mivel hazafelé minden időben jött, hamar haza is értünk. ELFÁRADTAM! :)

KÉPEK:

Nyárbúcsúztató túra

Ideje: Augusztus 28
Útvonal: Dobogókő-Rám szakadék- Visegrád
Táv: ~18km
Szintkülönbség: ~(-500)+(+400)+(-500)m
Indulás: Aug.28 reggel 6.40 Árpádhíd, volán állomás (érkezés Esztergom autobusz állomásra 7.50, várakozás 20 perc) Dobogókő, hegytető állomásra 8.58-ra ér be a busz
Vissza út: Visegrád, Lepencefürdő megállóból az utolsó busz 19.55-kor indul. Hamarabb beérünk.
Tervezett Geoládák: GCRAMH, GCSzek, GCDISZ

Hmmm hol is kezdjem. Fáj a lábam! Ugyanakkor mérhetetlen nyugalom lett rajtam úrrá. Elmondhatom, kitúráztam magam. A szombati Dobogókő- Visegrád túrára nem Petivel mentem, hanem Bandival (ex-osztálytárs) és Andival (munkatárs az állatkertből). Bandi tapasztalt túrázó, számos teljesítménytúrán túl van, Andi viszont abszolút kezdőnek számított. Dobogókőre hamar felértünk, nem volt semmi gond az utazással, illetve Andi majdnem lekéste a buszt, de legalább egy kis futással melegített a túrára. Megérkezve csípős szél, és pazar kilátás fogadott bennünket, és igazából mindvégig elkísértek minket utunkon. A Thirring körúton kezdtünk, ahol óriási sziklaalakzatokban gyönyörködhettünk, majd másik útra térve a Rám-szikláig kutyagoltunk. A nedves, csúszós terep sokszor megtréfált bennünket, de ez nem szegte kedvünk. Az első igazi élmény a Rám-szikláról elénk táruló táj adta. Szavakba nehezen önthető, de a fotók is csak nehezen adják vissza, miben is volt részünk. Úgy terveztem, hogy három geoládát is megkeresünk, az első rejtés itt volt, sikeresen meg is találtuk. (Bandinak, és Andinak ez volt az első) Rám-szikla után irány a Rám szakadék. Csak hírét hallottuk eddig eme csodának, most testközelből is megtapasztalhattuk, milyen gyönyörű is, ez a Pilis mélyén fekvő csoda. Izgalmas, és lenyűgöző a patak vájta szakadék alján, néhol oldalán, farönkökön, köveken ugrándozva, korlátokon csimpaszkodva, létrákon csúszkálva végighaladni, majd fellélegezve kiérni a sziklák közül. Elfáradtunk, így hát megpihentünk. Ettünk, ittunk, majd megnéztük a közeli Kanitz György forrást és a Szentfa kápolnát. Innentől kezdve kezdődött az igazi túra. Következő állomásunk a Prédikálószék teteje, nagyjából 2km alatt emelkedtünk 500m-t, ami főleg Andi részéről, nem volt kis teljesítmény. A látvány itt is kárpótolt bennünket, mind útközben a Duna túlpartján tomboló vihar képe, mind a csúcson látható Dunakanyar. Itt is láda várt minket, amit rövid keresés után megtaláltunk. Sajnos a logbook elázott, így nem tudtuk beírni magunkat. Végre elindultunk lefelé. A Hubertus-háznál még egyszer rápillantottunk a Dunakanyarra, majd átléptünk egy kapun, ami magányosan állt az erdő közepén, körötte még csak nyoma sem volt kerítésnek. Kiértünk egy szerpentines részre, de nem volt kedvünk végigmenni rajta, így levágtuk. Csak azt nem vettük figyelembe, hogy a lejtő hirtelen függőleges fallá alakul, és az addigi gatyafékes lejutás könnyen zuhanásba mehetett volna át, ha nem tudunk megkapaszkodni néhány kiálló gyökérben. Végül is megúsztuk, és kiértünk a Disznó hegyre. Itt is láda várt ránk, és meg is találtuk az elég nyilvánvaló rejtekhelyet, ám a láda épp szabadságát tölti valahol, így vele nem találkoztunk. Cserébe virító őszi kikericsek hadát csodálhattuk meg, mielött egy utolsó nekiiramodással le nem értünk Visegrádra. Kb fél órát vártunk a buszra, majd indultunk hazafelé. Út közben átmentünk a Megyeri hídon, amire igyekeztünk nagyon rácsodálkozni, majd Újpesten betértünk a Donpepébe, és egy (két) pizza mellett beszéltük meg a nap eseményeit. Aztán siettünk haza, hiszen vasárnap is túra várt ránk... :)

Képek és videó:

Kincskeresés, Törökugrató- Kopárok- Napfény hegy

Ismét egy üres hétvége, ismét egy túra. A tervezett táborozás helyett ma inkább Budaörs felé vettem az irányt. Ott lakik Peti, a Tábortűz szerkesztője. A héten már voltam náluk, és a kilátás lenyűgöző volt, így érthető, mire fel a hirtelen váltás. Gondoltuk, ha már a múltkori túrán nem találtunk ládákat, akkor most minden erőnkkel azon leszünk. Így is lett. Reggel kilenckor találkoztam vele, és párjával, Rékával (IGEN! Végre egy túra, amin hárman is voltunk!) a 240-es busz végállomásánál, majd a Török-ugrató felé vettük az irányt. Elég sokat kellett betonon menni, de a későbbi látványért megérte. Gyönyörűen kiépített parkerdő fogadott minket, kiépített tornapályával, és pihenőkkel. Mi pedig mindent ki is próbáltunk. Úgy ki vagyunk gyúrva, jobb ha senki sem köt belénk! Később a helyi tanösvényt (Naprózsa tanösvény) is érintettük, ahol szórakoztató természetismereti játékok, és színes ismertető füzetek/táblák vártak ránk. Különös, ugyanakkor nagyon helyes, hogy semmi rongálás, semmi szemét. Az élmény így teljes. A csúcson várt ránk első ládánk. Petiék ezt már megtalálták egyszer, így örömmel, halk kuncogással figyelték, ahogy szenvedek, és minden követ felforgatva keresem a kincset. Végül megkönyörültek rajtam, felfedték a rejtekhelyet. Adminisztráció után körbenéztünk a hegy tetejéről, belőttük az útirányt, és indultunk tovább. Következő állomásunk a Huszonnégy ökrös hegy, itt szintén láda várt ránk. Olvastuk, hogy adrenalin-dús helyre tették, de nem gondoltam volna, hogy sziklamászás lesz belőle. Na jó, igazából nem kellett olyan sokat mászni, csak egy kb. 2m mély párkányt kellett elérni. Ez a láda is meglett. Beírtuk magunkat, lefotóztuk a tájat, az élővilágot, és irány az egyik Kopár, ahol a Barbi baba nevű láda rejtezett. Majdnem sikerült egy rókát lencsevégre kapni, de ahogy az lenni szokott, mindig a legrosszabbkor szólal meg az ember mobilja. Így utólag is: Zoli! Te vagy az időzítések mestere! :D Az itteni láda nem igazán volt eldugva, mi se erőltettük meg magunkat. Viszont a kilátás innen volt a legszebb. És itt fotóztam a nap képét, egy gyönyörű lepkét is.(Talán fecskefarkú lepke..nem biztos)Ládázás, adminisztráció, pakolás, és irány a Kőhegy. Ahogy leértünk a műútra, betértünk egy cukrászdába tankolni. Meg kell mondjam, szeretem a fekete-erdő tortát. A Kőhegy hosszú lépcsői vendégmarasztalóak, ám nem leküzdhetetlenek. Lépcsőzés közben meg-megfordulva az elénk táruló táj számtalan részletével kápráztatja el, az arra járókat. A hegy tetején kápolna áll, és ha elég közel megyünk hozzá, német nyelvű ének is hallatszik belőle. Az itteni láda egy fenyő tövében a sziklaorom alatt rejtőzött, mind közül talán ez volt a leginkább eldugva. Előttünk alig egy órával valaki már megtalálta, de olyan jól visszarejtette, hogy le a kalappal előtte. Indulás előtt néhány fotót csináltunk magunkról, majd a Naphegy felé vitt utunk. Ha eddig nem lettünk koszosak, most kikerülhetetlenné vált. A láda elrejtője ugyan is egy üreg végébe tette a kincset, így kúszni kellett érte egy keveset, de megérte. Ezzel túránk véget ért. Egy padon hűsöltünk egy keveset indulás előtt, és éreztük, hogy teljes a mai napunk. Mint amikor az ember befut a célba, és tudja hogy vége de érzi, hogy ez jó. Még volt pár kilométer a buszmegállóig, de ez már eseménytelenül telt. A buszok hamar jöttek, így csak egy gyors búcsúra maradt idő, és hipp-hopp, mindenki otthon is volt.

Most pedig egy videó a Huszonnégy ökrös hegyi láda megtalálásáról:



És most képek: (Tudod, klikk rá, ha többet látnál!)

Széchenyi hegy- János hegy, nem torony iránt

A mai (augusztus 8) túrai is a jó hangulat jegyében telt el. Igaz, hogy minden fórumon azt harsogták a "szakértők", hogy itt a kánikula, mégis szemerkélő esőben indult utunk, reggel kilenckor a Moszkva térről. Rekord idő alatt feljutottunk a Széchenyi hegyre, és már izzítottuk is lábainkat, hiszen úgy terveztük, hogy 9km-t fogunk menni. Idő közben kedvet kaptunk egy kis geocachinghez is, így hát az utunkba eső négy ládát is felkerestük. Első ládánk mindjárt az István hegyi víztoronynál lett volna. a GPS-ek mutatták is, visítottak, hogy célban vagyunk, de Garmin ide, Russa oda... csak nem találtuk meg a kincset. Szomorúan kullogtunk vissza az útra, és vettük az irány Normafa felé. Normafa számomra csalódás, hiszen a Népligettől abban különbözik, hogy messzebbre ellátni, és minden drágább. Egyéb különbséget nem fedeztem fel. Gyorsan el is fordultunk Makkos Mária felé, és a Kegytemplomig csak tornázni áltunk meg egy kicsit. Illetve megállított minket egy gyönyörű őzbak is, kb. 5m-re bukkant fel mellettünk a bozótban, de a fényképezőgép kattanásától megriadva elrobogott. Legnagyobb bánatomra, az objektíven maradt a védősapka, így a fotó finoman szólva is el lett tolva. Hát igen, még a legjobbakkal is megesik. Újabb láda közeledett, újabb kudarc lett a vége. Garmin szerint helyben voltunk, Russa szerint még 12m hiányzott. Mire mindent összehoztunk, a fákon tanyázó összes esőcsepp a nyakunkban landolt, persze a láda lapított, mint nyúlbogyó a fűben. Makkos Mária után kerülővel, Budakeszi irányából másztunk fel a János hegyi kilátóba. GPS-em kitartóan, minden kanyarban ciripeléssel figyelmeztetett a helyes irányra, és mivel az út szlalomban vezetett, koncerten érezhettük magunkat. A nap technikai fénypontja még is csak az volt, amikor Peti Russája (Samsung Omniáról) nekiállt oroszul karattyolni. Azt, hogy szputnyik, tisztán lehetett érteni. A többi, kicsit vodkagőzösre sikerült. A kilátó előtt újabb láda, ide már egyedül kúsztam be, de hasonlóan az előzőekhez, itt is csak a GPS szerint voltam jó pozícióban. Láda sehol. Fent a kilátóban embertömegek vártak ránk, dezodorfelhővel borítva. Szagkavalkád volt, annyi szent. A kilátás szép volt, bár sajnos kissé ködös. Sebaj, nagyjából így is be tudtam tájolni, merre van a házunk, hasonlóan tett Peti is. Kigyönyörködtük magunkat, majd indultunk a libegőhöz. Micsoda?! 750Ft egy menet? Inkább el gyrosozom. Így bónuszként megfejeltük túránkat pár kilométerrel. Egy WWF-es "Így is lehet fát vágni tábla eltérített minket, azt hittük lesz csattanó az út végén, de csak visszajutottunk a kiindulási pontra, így kis kitérővel értünk vissza Normafához. Itt szálltunk vissza a buszra, és a Móricz-on egy kiadós gyrosszal fejeztük be a napot. Túránk így 14km-re sikeredett, és igazán emlékezetes marad, hiszen nem volt időnk unatkozni. A hazaúton, inmáron egymagam, gondoltam fagyizok egyet. A fagyizóban aztán szomorú arccal fogadott a tulaj, hogy nem tud kiszolgálni, hiszen ellopták a fagyis kanalukat. Minden erőmre szükségem volt, hogy kibírjam nevetés nélkül, hiszen egy fagyiskanalat ellopni önmagában is vastag arcbőrt kíván, de hogy ettől aztán megáll az élet, az már mindennek a teteje.
Ennyit a mai túráról, remélem legközelebb már nem csak ketten leszünk.

Most pedig képek, ahogy mindig:








Adatok a GPS-be: KLIKK