Mátra túra, és egy meglepi

Nem is kereshettünk volna szebb időt a kiránduláshoz. Gyönyörű napsütés, lágy szellő, indőnként árnyékot vető felhőkkel. A nagy érdeklődésre való tekintettel ketten vágtunk neki elképesztő kalandjainknak. A móka már a pályaudvaron elkezdődött. Magyarok vagyunk, de a sorban állás alól ez elvileg nem ad felmentést. Vagy még is? Amint kinyílt a busz ajtaja, mint megvadult birkanyáj, egymást taposva próbáltak az emberek felszállni a buszra. Akik előre váltott menetjeggyel rendelkeztek, ELVILEG elsőbbséget élveztek. A gyakorlatban viszont akkora volt a tolongás, hogy még én is kaptam pár könyököt a vesémbe, holott minden irányban jól látható vagyok. A fedélzeten jött a második forduló. A jegyen fel volt tüntetve, ki hol ül, ám a székek nem voltak beszámozva. Ahány ember, annyi matek. :) Én igazán nem vagyok az idősek ellen, de most kénytelen vagyok azt mondani, idős bácsik, nénik (elsősorban nénik!)! Hol a jó modor? Hol az illem? És miért nem lehet kicsit rugalmasabban kezelni az életet? Főleg akkor, ha nem is maguknak van igazuk? Ez mind elszállt, amikor az első nyugdíjszelvény megjött? Irgum burgum!
Csipet morgolódás után a busz elindult, és nemsokára meg is érkeztünk Mátraházára. A túra innen indult. Amint már említettem, az idő kellemes volt. A GPS jól működött, kivételesen még értettem is hozzá, így egyből a jó irányba indultunk. Különös, arra számítottunk, meredekebb lesz az út, ehhez képest egyetlen kaptatót leszámítva, úgy értünk fel a Kékes csúcsára, hogy észre se vettük az emelkedést. A szúnyogokat leszámítva, igazi terápiás gyaloglás volt, hatalmas bükkök árnyékában, és nyiladékok melegében. Út közben még szamócázni is volt alkalmunk. A Kékesen zajlott ám az élet. Volt minden, ami piros-fehér-zöld, hiszen az Ország tetején, evidens, hogy dívik a magyarkodás. 500Ft-ért mehettünk volna feljebb is, egészen a TV torony csúcsáig, de elég párás volt az idő, nem láttunk volna semmivel se többet. Lefelé már megéreztük a lejtést, pattogott a fülünk, sajgott a lábunk, de a látvány kárpótolt minket mindenért. Az elmúlt idők viharai rányomták bélyegüket az erdőre, néhol még most is látni, hatalmas kidőlt fákat, amint gyökereiket mutogatják az arra járóknak. Mátraházára hipp-hopp visszaértünk, alig pár órát voltunk csak távol. Egy lángos azért belénk fért, de az íze nem volt túl jó, így leöblítettük egy hamburgerrel is. Utána néztünk buszt. Jött is hamar a pesti, de sokan voltak rajta, így eldöntöttük, megyünk a következővel, bárhova menjen is. Befészkeltük magunkat a megállóba, és vártunk a következő járatra...
Két busz jött egy időben, az egyik Galyatetőre ment, a másik Kecskemétre. Úgy láttuk igazságosnak, ha pénzfeldobással döntünk a buszok között. Hopp, elő egy kétszázast, ha Lánc-híd, akkor Galyatető, ha 200, akkor Kecskemét.
Bizony, ez 200 lett....Szóval elindultunk haza, apró kerülővel, Kecskemét felé. Alig 195perccel később már ott is voltunk, és 20 perc városnézés után, már a vonaton ülve élveztük, a több mint 300km-re sikeredett túránk végét. Aki nem jött, az ebből most kimaradt! :P

Most pedig képek, képek és képek:

Az útvonal:

És az útvonal a GPS-be (.gdb v3): KLIKK
Szint-grafikon:

Fotók: (Klikk a képre)

Most pedig a meglepi, ennyit költöttünk utazásra (mert MÁKunk volt):

A két Volán jegy 2 főre értendő, a MÁV jegy egy személyes.