Széchenyi hegy- János hegy, nem torony iránt

A mai (augusztus 8) túrai is a jó hangulat jegyében telt el. Igaz, hogy minden fórumon azt harsogták a "szakértők", hogy itt a kánikula, mégis szemerkélő esőben indult utunk, reggel kilenckor a Moszkva térről. Rekord idő alatt feljutottunk a Széchenyi hegyre, és már izzítottuk is lábainkat, hiszen úgy terveztük, hogy 9km-t fogunk menni. Idő közben kedvet kaptunk egy kis geocachinghez is, így hát az utunkba eső négy ládát is felkerestük. Első ládánk mindjárt az István hegyi víztoronynál lett volna. a GPS-ek mutatták is, visítottak, hogy célban vagyunk, de Garmin ide, Russa oda... csak nem találtuk meg a kincset. Szomorúan kullogtunk vissza az útra, és vettük az irány Normafa felé. Normafa számomra csalódás, hiszen a Népligettől abban különbözik, hogy messzebbre ellátni, és minden drágább. Egyéb különbséget nem fedeztem fel. Gyorsan el is fordultunk Makkos Mária felé, és a Kegytemplomig csak tornázni áltunk meg egy kicsit. Illetve megállított minket egy gyönyörű őzbak is, kb. 5m-re bukkant fel mellettünk a bozótban, de a fényképezőgép kattanásától megriadva elrobogott. Legnagyobb bánatomra, az objektíven maradt a védősapka, így a fotó finoman szólva is el lett tolva. Hát igen, még a legjobbakkal is megesik. Újabb láda közeledett, újabb kudarc lett a vége. Garmin szerint helyben voltunk, Russa szerint még 12m hiányzott. Mire mindent összehoztunk, a fákon tanyázó összes esőcsepp a nyakunkban landolt, persze a láda lapított, mint nyúlbogyó a fűben. Makkos Mária után kerülővel, Budakeszi irányából másztunk fel a János hegyi kilátóba. GPS-em kitartóan, minden kanyarban ciripeléssel figyelmeztetett a helyes irányra, és mivel az út szlalomban vezetett, koncerten érezhettük magunkat. A nap technikai fénypontja még is csak az volt, amikor Peti Russája (Samsung Omniáról) nekiállt oroszul karattyolni. Azt, hogy szputnyik, tisztán lehetett érteni. A többi, kicsit vodkagőzösre sikerült. A kilátó előtt újabb láda, ide már egyedül kúsztam be, de hasonlóan az előzőekhez, itt is csak a GPS szerint voltam jó pozícióban. Láda sehol. Fent a kilátóban embertömegek vártak ránk, dezodorfelhővel borítva. Szagkavalkád volt, annyi szent. A kilátás szép volt, bár sajnos kissé ködös. Sebaj, nagyjából így is be tudtam tájolni, merre van a házunk, hasonlóan tett Peti is. Kigyönyörködtük magunkat, majd indultunk a libegőhöz. Micsoda?! 750Ft egy menet? Inkább el gyrosozom. Így bónuszként megfejeltük túránkat pár kilométerrel. Egy WWF-es "Így is lehet fát vágni tábla eltérített minket, azt hittük lesz csattanó az út végén, de csak visszajutottunk a kiindulási pontra, így kis kitérővel értünk vissza Normafához. Itt szálltunk vissza a buszra, és a Móricz-on egy kiadós gyrosszal fejeztük be a napot. Túránk így 14km-re sikeredett, és igazán emlékezetes marad, hiszen nem volt időnk unatkozni. A hazaúton, inmáron egymagam, gondoltam fagyizok egyet. A fagyizóban aztán szomorú arccal fogadott a tulaj, hogy nem tud kiszolgálni, hiszen ellopták a fagyis kanalukat. Minden erőmre szükségem volt, hogy kibírjam nevetés nélkül, hiszen egy fagyiskanalat ellopni önmagában is vastag arcbőrt kíván, de hogy ettől aztán megáll az élet, az már mindennek a teteje.
Ennyit a mai túráról, remélem legközelebb már nem csak ketten leszünk.

Most pedig képek, ahogy mindig:








Adatok a GPS-be: KLIKK