Hosszú hónapok teltek el legutóbbi jelentkezésem óta, épp ideje volt már, hogy kimozduljak otthonról egy kicsit. Családommal a Gaja-völgyi Tájcentrumot szemeltük ki. Voltunk már itt, tavaly, közel egy éve, de csak bekukkantottunk, így nem szóltam róla. Akkor éppen telelőre készültek a harlekin katicák, tömegével lepve el a világosabb felszíneket. Idén nem találkoztunk velük, cserébe volt jó idő, friss levegő, gombaszag és harangvirág.
Korán indultunk otthonról, mert még össze kellett szedni a diót Velencén, a telken és némi mézért is be kellett ugrani Dinnyésre. És ha már Dinnyés, akkor ez itt a reklám helye! Kedves Olvasóm! Ettél-e már harmatmézet? És mézontófű mézet? Netalán medvehagymamézet? Gyümölcsfákról gyűjtött vegyes virágmézet? Egyáltalán, ettél már minőségi mézet, amit nem a boltban veszel (mert a "nóném" bolti méz garantáltan vacak!)? Ha most bőszen rázod a fejed, akkor javaslom látogass el Dinnyésre, és vegyél egy kis igazi mézet! 10 méhecskéből 9 ezt ajánlja, a tizedik meg irigy. A méhész elérhetőségeit, aktuális kínálatát ITT találod. Délre végeztünk is a vásárlással, így Székesfehérvár irányából lassacskán megérkeztünk a Gaja-völgyi Tájcentrum, murvával felszórt parkolójához. Hónapok óta a szekrény mélyén porosodó GPS-em (alias Őrmester) végre pozicionálhatott, és megkezdődhetett ellustult végtagjaim átmozgatása. Nem gyalogoltunk, csak pár száz métert, és leültünk pihenni, mert nyolc hónap alatt teljesen eltunyultam már is találtunk egy kis erdészeti ösvényt, fel a legközelebbi hegy tetejére, így le is tértünk a kijelölt útról. Lehangoló érzés volt, hogy a máskor meg se kottyanó emelkedőn pár méter után már lüktet a nyakam, zúg a fülem, és a tüdőm nem győzi a tágulást. Hát igen. Mivel is kezdtem? "Hosszú hónapok teltek el..." Éreztem. De ugyan akkor élveztem is. Színesek a levelek, és köszönhetően az elmúlt napok esőinek, finom avar, és gombaillat terjengett a fák között. Felérve a kilátás is szép volt, bár a fák kitakarták a táj nagy részét, ami látszódott, az szép volt. Leheveredve a fűbe, apró gombák bukkantak elő, nem nagyobbak 1-2 centinél. Lehetett gyakorolni kicsit a makro fotózást, kis mélységélességgel, majd indultunk volna tovább. De merre? Az út ugyanis véget ért, és hát nem vagyunk mi olyanok, hogy letapossuk a saját nyomainkat. Nem maradt más, mint a leglankásabb oldalon toronyiránt. Igen ám, de az így is meredek hegyoldal aprózott dolomitból állt, és elég sok fenyőtoboz is hevert szana-széjjel. Mondjuk úgy, hogy egy élmény volt a lefele út. A továbbiakban maradtunk inkább a kijelölt utakon. Egészen addig, amég egy nagy fa tetején, egy aprócska tábla nem állta utunkat. Én, még szemüvegben sem láttam az apró betűs részt, csak annyit, hogy FIGYELEM. Apu szerint a mondat így folytatódott: "Üzemi terület, idegeneknek belépni tilos!" Hát jó! A szabály, az szabály, néhány száz lépésnyit jártunk csupán tilosban, megállapítottuk, hogy ez a legszebb része az egésznek, de sajnos visszakanyarodik az út a parkolóhoz, és még nincs meg a napi kilométer, így hát nem ez a mi ösvényünk. Visszafordultunk, és innen tényleg csak a kijelölt úton haladtunk tovább. Egyszer csak gombába botlottunk. Mégpedig szép lilába. Volt nagy öröm, hiszen a lilapereszke kedvelt csemege a gombászok körében, de volt nagy csalódás is, hiszen csak az az egy darab nőtt ott, ennyiből pedig nem lesz pörkölt. Utunkat folytatva mellettünk csordogált a Gaja-patak, a szárazság ellenére egész szép hozammal. Partját fürkészve egy teljes pompában lévő harangvirágon akadt meg a szemem. Nem gyakori ilyenkor, így készült is róla néhány fotó. Kicsivel odébb őzlábgombák nőttek, de túl kicsik voltak a biztos határozáshoz, így szintén csak képek készültek, és inkább otthagytuk őket. Sétálgattunk, bámészkodtunk, gyönyörködtünk az ősz színeiben, majd egyszer csak elfogyott az út. Kerítés állta utunkat, a végére értünk a centrumi sétának. Indultunk is vissza, mert időközben elkezdett sötétedni, és az eső is eleredt. Még megpróbáltuk megkeresni a GCGaja nevű geoládát, és Sobri Jóska barlangját, de sajnos eredménytelenül. Sötétben értünk a parkolóhoz, és kb. másfél órával később hazaértünk Budapestre. Őrmester 8,4km megtett utat jelzett. Ez így "elsőre" elég is volt. Most pedig képek, mert így szoktam.
Nah, most már aztán tessék túrázgatni, ne pihenni!
VálaszTörlésJó az írás ;)