Kezdem azzal, hogy itt volt az ideje, hogy kedvesemmel Katával valahová elmenjünk kicsit szusszanni. Nem vetjük meg a passzív pihenést (lustálkodás) sem, de a vizsgákra készülés amúgy is tespedésre ítél minket, így most valami aktívra fájt a fogunk. Mivel Debrecenben voltunk mindketten, felkukkantottam a Hajdú-Bihar Megyei - Debrecen Városi Természetjáró Szövetség honlapjára, ahol egy fantasztikus, régen áhított túra volt meghirdetve. Potom 3500Ft + 1,5Euro belépődíj ellenében megnézhetjük a Szlovák Paradicsom legendás vidékét. Nosza elő a telefont, és már jelentkeztem is. Egy héttel később tudtam befizetni a szükséges összeget, bandánk addigra 5 fősre duzzadt. Élet-halál harcot kellett vívni a helyekért, annyira nagy keletjük volt, de végül is 80 szerencsés, köztük mi is, felkerültünk a listára. Szombat kora hajnalban, egy laza négyórai kelést követően buszunk fél hatkor indult a Nagy állomásról. Illetve csak indult volna, de némi késéssel kellett számolni. Könnyed, kb három órás zötykölődés után átléptük a Magyar-Szlovák határt, és bevetettük magunkat a kanyargós hegyi utak rejtelmeibe. Itt most kedves olvasó, kérlek hozz magadnak egy zacskót, hiszen ha gyenge a gyomrod, a sok kanyarodást olvasva talán a te ebéded is visszakívánkozik majd. Nosza indulj, ne félj, megvárlak, addig nem mesélek tovább.... .... .... ....
... Örülök, hogy visszatértél. Szóval a kanyargós hegyi utak... Brutálisak! Pláne egy olyan sofőrrel, aki ha hatvanas táblát lát (Szlovák barátaink nem szívbajosak, sok ilyen tábla volt a meredek, keskeny utakon), akkor padlógáz, és kihozza a buszból a hatvanat. Fék?! Az mi? Másfél- két órás dülöngélés sokunkat megviselt, ám büszkén jelentem, az előkészített zacskók szárazon maradtak. Bár nem sok híja volt. Oda érve kinyújtóztattuk elcsigázott tagjainkat, majd a nyolcvan fős magyar társaság egyesével megvette a belépőjegyet. A személyzet nem értett magyarul, de a nemzetközileg is elfogadott mutogatós módszer, illetve az "adjál annyi jegyet amennyi ennyi pénzből kifér" tökéletesen működött, így alig negyed óra alatt mindenki útra készen állt. Ekkor jött az eligazítás. Magasra megyünk, visszafordulni nem lehet, aki tériszonyos, az inkább maradjon itt. Egy néni volt, aki vacillált, de végül is nekivágtunk. A táj már az első percektől kezdve meseszép volt. Sűrű fenyőerdők borították a vonulatokat, és a nap is szépen sütött. A Park rendezett, magyar szemnek szokatlanul tisztának, szemét mentesnek tűnt. A szurdokba lépve gyönyörűen kiépített turistaút fogadott minket, madárdallal, vízcsobogással, és lenyűgöző látvánnyal. Hamar előkerültek a fényképezőgépek (meg egy piros Dell tablet ???minek az ilyen túrára???) és készülni kezdtek a jobbnál jobb fotók. Most jön az a rész, amit csak nagy vonalakban mesélek el, mert ha minden részletet le akarok írni, hát még jövő ilyenkor is itt ülnék és írnám a beszámolóm. Tényleg nagyon szépen ki van építve az út. Fenyőlétrákon kell a patak felett, néhol a mederben menni, ahol csúszik, ott fém láncok védenek az elesés ellen. Még sem túl mesterkélt, csak annyit bolygattak, ami feltétlen szükséges volt, és egy turista szeme még elviseli. Három meredek szakasz volt mindössze, itt fémlétrák, rácsos kilépőtálcák fogadtak bennünket. Némelyik szakasz olyan meredekre sikerült, hogy pajszerral is nehéz lett volna lefeszegetni a kezem a biztonsági láncról, hiába lettem bátrabb a magasban az elmúlt évekhez képest. Az ilyen helyek lelassították, összeterelték a turistákat, alkalmat szolgáltatva egy kis nézelődésre. Így került lencsevégre életem első foltos szalamandrája. Hurrá! Már megérte felkelni. A szurdok végén (9km) egy nagyobb kaptató felvitt minket a Sucha Bela csúcsra 1000 méter közelébe, majd egy nem megerőltető erdei séta következett. Itt viszont az eddigieknél is értékesebb fototémák álltak sorba, hogy lencsevégre kerüljenek. Egy hatalmas hangyaboly, egy egész csokor vicsorgó, kárpáti kék-meztelencsiga, és a nap sztárja a boldog-asszony papucsa is megörökítésre került. Az út végén már erősen borult az idő, ám még így is megcsodálhattuk a férfi WC piszoárjánál balkéz felé eső csodás panorámát, a Magas Tátra felhőkbe vesző csúcsait. Mondjuk így nem egyszerű célozni, de ez legyen az én gondom. Végül indulás haza, fáradtan, 13km-rel a lábunkban. Nem sok, de közepesen nehéz terep. Aki a Rám szakadékot nehéznek találta, ezt sürgősen felejtse el. Ellenkező esetben hajrá, indulás, mert ez kihagyhatatlan látnivaló!
Jaj majd elfelejtettem... hazafelé is a kanyargós hegyi utakon át jöttünk! :) De a zacskók ismét szárazon maradtak.... bár igen kis híja volt. Végül este fél 12 körül már haza is értünk, és éjfélre várt bennünket a jól megérdemelt pihenés egy csodás, és fárasztó nap után. Most szokás szerint képek, de még videók is, sőt ha minden jól megy még egy track (klikk a térképnézetre pár sorral feljebb) is felkerül, csak úgy tájékoztató jelleggel.
... Örülök, hogy visszatértél. Szóval a kanyargós hegyi utak... Brutálisak! Pláne egy olyan sofőrrel, aki ha hatvanas táblát lát (Szlovák barátaink nem szívbajosak, sok ilyen tábla volt a meredek, keskeny utakon), akkor padlógáz, és kihozza a buszból a hatvanat. Fék?! Az mi? Másfél- két órás dülöngélés sokunkat megviselt, ám büszkén jelentem, az előkészített zacskók szárazon maradtak. Bár nem sok híja volt. Oda érve kinyújtóztattuk elcsigázott tagjainkat, majd a nyolcvan fős magyar társaság egyesével megvette a belépőjegyet. A személyzet nem értett magyarul, de a nemzetközileg is elfogadott mutogatós módszer, illetve az "adjál annyi jegyet amennyi ennyi pénzből kifér" tökéletesen működött, így alig negyed óra alatt mindenki útra készen állt. Ekkor jött az eligazítás. Magasra megyünk, visszafordulni nem lehet, aki tériszonyos, az inkább maradjon itt. Egy néni volt, aki vacillált, de végül is nekivágtunk. A táj már az első percektől kezdve meseszép volt. Sűrű fenyőerdők borították a vonulatokat, és a nap is szépen sütött. A Park rendezett, magyar szemnek szokatlanul tisztának, szemét mentesnek tűnt. A szurdokba lépve gyönyörűen kiépített turistaút fogadott minket, madárdallal, vízcsobogással, és lenyűgöző látvánnyal. Hamar előkerültek a fényképezőgépek (meg egy piros Dell tablet ???minek az ilyen túrára???) és készülni kezdtek a jobbnál jobb fotók. Most jön az a rész, amit csak nagy vonalakban mesélek el, mert ha minden részletet le akarok írni, hát még jövő ilyenkor is itt ülnék és írnám a beszámolóm. Tényleg nagyon szépen ki van építve az út. Fenyőlétrákon kell a patak felett, néhol a mederben menni, ahol csúszik, ott fém láncok védenek az elesés ellen. Még sem túl mesterkélt, csak annyit bolygattak, ami feltétlen szükséges volt, és egy turista szeme még elviseli. Három meredek szakasz volt mindössze, itt fémlétrák, rácsos kilépőtálcák fogadtak bennünket. Némelyik szakasz olyan meredekre sikerült, hogy pajszerral is nehéz lett volna lefeszegetni a kezem a biztonsági láncról, hiába lettem bátrabb a magasban az elmúlt évekhez képest. Az ilyen helyek lelassították, összeterelték a turistákat, alkalmat szolgáltatva egy kis nézelődésre. Így került lencsevégre életem első foltos szalamandrája. Hurrá! Már megérte felkelni. A szurdok végén (9km) egy nagyobb kaptató felvitt minket a Sucha Bela csúcsra 1000 méter közelébe, majd egy nem megerőltető erdei séta következett. Itt viszont az eddigieknél is értékesebb fototémák álltak sorba, hogy lencsevégre kerüljenek. Egy hatalmas hangyaboly, egy egész csokor vicsorgó, kárpáti kék-meztelencsiga, és a nap sztárja a boldog-asszony papucsa is megörökítésre került. Az út végén már erősen borult az idő, ám még így is megcsodálhattuk a férfi WC piszoárjánál balkéz felé eső csodás panorámát, a Magas Tátra felhőkbe vesző csúcsait. Mondjuk így nem egyszerű célozni, de ez legyen az én gondom. Végül indulás haza, fáradtan, 13km-rel a lábunkban. Nem sok, de közepesen nehéz terep. Aki a Rám szakadékot nehéznek találta, ezt sürgősen felejtse el. Ellenkező esetben hajrá, indulás, mert ez kihagyhatatlan látnivaló!
Jaj majd elfelejtettem... hazafelé is a kanyargós hegyi utakon át jöttünk! :) De a zacskók ismét szárazon maradtak.... bár igen kis híja volt. Végül este fél 12 körül már haza is értünk, és éjfélre várt bennünket a jól megérdemelt pihenés egy csodás, és fárasztó nap után. Most szokás szerint képek, de még videók is, sőt ha minden jól megy még egy track (klikk a térképnézetre pár sorral feljebb) is felkerül, csak úgy tájékoztató jelleggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése