Micsoda túra! 37km az after-partyval.
Nos, idén a tavalyitól eltérően, nem vertem túl nagy dobra, hogy megyek. Sokaknak a 30 valamiféle bűvös szám, és kicsit soknak érzik egy szuszra. Én azért neki vágtam. Mivel a közlekedés elég ritkás Pázmánd felé, korán, már fél háromkor elindultam otthonról, és jókora várakozásokkal, este 6 körül meg is érkeztem a rajthelyre. Páran már várakoztak, én is kényelembe helyeztem magam, és bámultam magam elé, majd egy óra hosszán át. (Hú de izgi!) Háromnegyedkor megkezdődött a regisztráció, sikerült megszereznem a kilences rajtszámot. Negyed óra testi-lelki felkészülés, és a hétórás harangszóval elindultam utamon. Hamar magam mögött hagytam az indulók jó részét, és 6,5km/h-s sebességet diktálva, elértem az első ellenőrző pontot. Aztán a másodikat is, ahol nem volt pontőr. Lemaradt valahol útközben... Pár perc veszteség, egy kis telefonálgatás, és mehettem tovább. Jött a harmadik pont, ahol alma várt. Itt rá kellett jönnöm, hogy futni jó. Még bakancsban is. Csupán egy dolog nehéz a futásban, mégpedig megállni a lejtőn. De legalább értékes perceket nyer az ember. Az ellenőrző pontok jöttek és mentek, éreztem, hogy fogy a lábamból az erő. Ismét, csak úgy mint tavaly, Sukorónál köszöntöttem az estét. Lassan előkerültek a lámpák, és a helyzetjelző, fényvisszaverő villogó karperecek. A Csúcsos hegyet elérve, felrémlett bennem a tavalyi lábgörcs, így egy kicsit nyújtottam a kaptató előtt. Nem hiába! Végig jól bírtam, még a lefele utat is. Sajnos az utána követő sík aszfaltúton még is begörcsöltem, de koránt sem volt annyira intenzív, mint tavaly ilyenkor. Tovább fogytak a pontok, újhold lévén, csak a csillagok adtak némi fényt, már ha éppen kilátszódtak a felhők mögül. A lámpámon fehér vakító fény helyett a vörös jelzőfényt választottam, ennek számos pozitív eredménye lett. Először is, a szentjánosbogarakat könnyebben vettem észre, másfelől alkalmazkodva a sötéthez, sokkal jobban láttam, mint ha egy keskeny sávot erősen megvilágítok. Bár ha nem lett volna fényvisszaverő bójákkal kijelölve az út, lehet, hogy nem kockáztatom meg a vörös fényt. Egyébként viszonylag eseménytelenül fogyasztottam a kilométereket, csak az utolsó előtti, Zsidó-hegyi ellenőrzőpont után kezdtek pörögni az események. Itt ér ugyanis a piros turistajelzés vissza a faluba, és hát a házak bősz őrzői ilyenkor vadul ugatni kezdenek. De kijött ám erre már két derék legény a kapuba, megkérdezni engem, mit csinálok. Egyikük, a műveltebb nem volt rest köszönni, és értelmesen érdeklődni. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy mi a történés, és még vagy kétszázszor kell átélnie ezt a mai éjszakán. Ő nem is volt többre kíváncsi, bár egy kicsit morgott, de ez természetesen érthető. Másikuk, valószínűleg már bevette a jó éjszakát- pálinkáját, egyből úgy kezdte, hogy én betörő vagyok, és rám hívja a polgárőrséget. Betörő? kivilágítva, villogó fényvisszaverő karszalaggal? Ne viccelődjünk már! Újra elkezdtem magyarázni, akár csak a szomszédnak, hogy miért vagyok ott, de ezt már nem várta meg, kilátásba helyezett némi verést, ha nem megyek onnan. Mivel nem szerettem volna bonyodalmat (biztos nem én húztam volna a rövidebbet) csendben arrébb kullogtam, folytatva utamat. Erre ő úgy gondolta, biztos futok, és rám szólt ne fussak, mert betörő vagyok. Itt elfogyott a türelmem, és hasonló stílusban felkértem, hogy húzzon bőrt a fogára. Eme kijelentésem olyannyira meghatotta, hogy megkért, várjak egy kicsit, amég hozza a fokosát, és azzal végez rajtam feltáró agyműtétet. Majd hülye leszek megvárni, inkább az előzőleg diktált "futó" iramban elsomfordáltam. Persze szóltam a szervezőknek, akik pár percen belül lefékeztek a ház előtt, hogy megkezdjék az intézkedést. Hamarosan beértem a célba, a kényszermegállások miatt nem sikerült öt óra alatt a 29km, csak 5.05 alatt. Így éjfél után 5 perccel szaggattam át a célszalagot. Tulajdon képen itt véget is ért a túra. Gulyásleves, fagyi, és irány haza. Na de mivel? Üres kocsi nem volt, a legkorábbi busz négykor indul, a legkorábbi vonat, meg onnan 8km-re, háromkor. Hát akkor irány a vonat, így kezdetét vette a TOPoprgó-after 8km-es éjszakai kalandtúra. Egészen a Pázmánd határáig volt közvilágítás, ám a falu szélén, ahol a frissen szerzett cimborám lakik a fokosával, elfogyott a fény. Lámpát kapcsolva egy polgárőrbe botlottam, akit odarendeltek vigyázni a turisták, és helybeliek baráti ismerkedéseit. Innen már csak a lámpám és én. A kirakott 60-as táblák, bár részemről jól láthatóak voltak, a mellettem el-eltépő autósoknak láthatatlan volt. Vagy összeadták a táblák értékeit, és így egyre gyorsabban közeledtek. Az M7-es pálya felüljárójáig megoldottam a félrehúzódást, ám a pálya fölött a hídon nincs árok, így ott kénytelen voltam mély levegőt venni, és futni. Szerencsémre nem is jött semmi. Kápolnásnyék fényei már felderengtek a láthatáron, amikor egy furcsa kakas-kutya-macska keverék állat hangot kezdett adni. Gondoltam ilyen fals hangú jószágra nem érdemes időt pazarolni, és nem is reklamált többet, így folytattam utam. A település határát jelző táblánál, gondoltam fotózok egyet, ám ekkor sokkal közelebbről, és kétszer is elhangzott az előbbi kukorékoló, ugató nyávogás. Megfordulva 2 szempár villant a fényben, és újabb kukorékolás adta tudtomra, semmi keresni valóm nincs itt. Igen, tudom, hogy csak két rókába botlottam, de tartva attól, hogy ők is fokossal közlekednek, eleget tettem kérésüknek, és tovább haladtam a sima-bőrűek által sűrűbben lakott területek felé. Így értem el a vonatállomáshoz, majd haza, és így történhetett, hogy reggel, 5.05 körül álomra hajthattam a fejem az otthoni kis ágyikómban... Egyébként meg semmi vízhólyag, csak némi intenzív izomláz, három napos múlási idővel. Jövőre ismét megyek! Velem tartasz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése