El se hiszem, egy hónapja porosodott szegény bakancsom a kamrában. Egy teljes hónapja nem lett sáros. Még jó hogy sarasan tettem a helyére, volt mivel nosztalgiáznia. A mai napon végre Ismét felpróbálhattam, jó-e még rám. Sőt! Még a gumicsízmámat is megmárthattam a hűs sárban.
Dinnyésre vitt utam, és jött velem Peti is. Egy kis egynapos madárgyűrűzésre és könnyed sétára invitált minket Laci, a Dinnyési fertő őre. 8kor kezdődött a program, negyed 9kor már igen csak késésben voltunk. Nagy forgatag állta körül Lacit és Zsuzsát, akik mértek, gyűrűztek, jegyzeteltek. A gyerek sereg boldogan engedte el a kezükbe adott cinkéket és verebeket. Két kör ment így le, majd elnéztünk a Fenyvesi portára, ahol óriás galambot, napos csibéket és báránykát láttunk, simogattunk. Végre eljött a várva várt pillanat, nekiindultunk felderíteni a fertőt, és az új tanösvényt. Nem mentünk túl régóta, amikor rókalyukba botlottunk. Úgy tünt elhagyatott, a szag is hiányzott, de látványnak nem volt utolsó. Sajnos, mielött lefotózhattam volna, a lelkes apróságok széttúrták. Hát igen. Ennyi hátránya van, ha az ember kisgyerekekkel van körülvéve. Minden csak igen korlátozott ideig marad eredeti. Tengernyi víz volt elöttünk, így előkerült a gumicsízma is bár utólag belegondolva elég lett volna némi körültekintés is, de jobban esett átgázolni a dagonyán, mint megkerülni (van még bennem gyerek!). Amég Laci mesélt a víz élővilágáról, hárman megkerestük az itteni geoládát. Igazán szép és ötletes rejtés. Az idő telt, a Dinnyési programnak lassan vége lett, Peti és én Velencefürdőnek vettük az irányt. Megnéztük a tópartot, fotóztunk minden felé. Szárcsát, sirályt, vöcsköt, virágot, bogyókat. Sétáltunk egy egész megállónyit, majd Velencére érve megvártuk a vonatunkat. Jó volt, szép volt, gyönyörű időben volt részünk. Nem is bánom már a kora hajnali ébredést. Csak a fejem ne fájna már megint.... De ennyi, igazán nem nagy ár egy ilyen csodás élményért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése